Múltkor micsoda vacsit sikerült készítenem: fűszervajjal sült pisztráng, cukkinikrémleves sajttal és még 1 kis padlizsánkrém...Mennyei volt...;) De van még mit tanulnom a konyhaművészet terén.
A bal lábam sajnos nincs olyan jól..Ma csak egy kicsit bicikliztem, mégis olyan volt, mintha 50 km után lennék... :/ :/ :/
Aztán itt a következő ügy, vagy inkább úgy mondanám az ÜGY. Munka. Ez így, ahogy most van, nem jó, mivel nem csinálok semmit. Még munkát sem keresek, ezen sürgősen változtatni kell, meg azon is, hogy itthon nem sportolok, ellenben rengeteg egészségtelen cuccot zabálok.
És a csúnya függőségem: a kóros álmodozás... Azt mondják, nagyon nehéz teljesen feladni. Ezt én is észrevettem. Ha sikerül is háttérbe szorítani pár napra, nekem ez a fő feszültségoldó eszközöm...amikor robbanni készülnek bennem az érzések, indulatok, akkor muszáj feloldanom valahogy. És ez a valahogy nekem a mozgás, és mozgás közben a gondolataim szabadjára engedése, olyan ez mikor hosszú idő után kiengednek egy tucat vaslovat az istállóból...Szikráznak bennem a történetek, melyeket szeretnék, hogy megtörténjenek velem....Csupa kellemes, reményteli esemény történik az álmaimban...és néha teljesen feldobnak, de ez nagyon csalóka feldobódás. Pont addig hat, mint egy joint vagy egy bogyó. Az egyezés a két függőség között óriási, az egyetlen kivétel, hogy az álmodozáshoz nem kell semmilyen szer, így megvonni is nagyon nehéz...Ha jelentkeznének az elvonási tünetek, egyszerűen visszazuhanok, és kész...Na és ez itt a szívás...Ezért nehezen lekoptatható függőség, és azért is, mert nagyon sok szürke életecskét képes színesnek álcázni...De a reality check az valóban mindig nagyon kemény. Pl.: Arról álmodozom, hogy van egy cuki barátom, akivel egy kölcsönös megértésen alapuló, egyenrangú, funny but passionate kapcsolatunk van, és babát várok tőle. Hát egy ilyen álomhoz nem sok fantázia kell, mondod te, kedves olvasó, én meg azt mondom, nem lennének nagy igényeim, csak egy társ,a ki megért. Ezt az álmamimban mind meg is kapom, és itt jön a reality check. Hogy mit értek ez alatt? Azt értem, hogy visszatérek a valóságba, elkezdek beszélgetni a barátnőimmel, vagy csak simán fellépek erre a rohadt facebookra, és mit látok, hogy az ismerőseim, barátnőim az álmaimat ÉLIK! Van barátjuk, némeéyik férjhez is megy, sokaknak van hobbija, és sokan pocaklakóval pózolnak....Na ez az a balhorgos érzés, amit abszolút megérdemlek....Nagy pofonokra és kemény ütésekre van nekem szükségem a tanuláshoz? Valóban? Nem volt elég 27 év? Dehogynem! Ébresztő, cukorfalat! Rugd seggbe magad, és száll le a rózsaszín köd borította pillecukor felhőből, és kezdj el felnőni!!! Mielőtt elviselhetetlen öreglány leszel, ne hagyd, hogy az önbeteljesítő jóslatok igazak legyenek. Arról a nagyon komoly dologról nem is beszélve, hogy nem tudod, sosem tudhatod, mennyi időd van........
